e-Segítség | Oldaltérkép
Magyar English facebook


Több értékekre nevelő akcióprogram zajlik és zajlott melyekkel az érintett fiatal célcsoporton kívül  (14-21 éves fiatalok), hátrányos helyzetű, és/vagy fogyatékkal élő fiatalok is be lettek vonva.

- Ilyen esemény volt a pécsi Bánki Donát Általános Iskolában tartott „Ali Baba és a negyven rabló” nevű játék, melynek keretében egy délelőtt 200 általános iskolás kereste az „értékes” kincseket. Ezek érzések, emberi kapcsolatok, élmények megfogalmazását jelentették, melyeket játékos formában sajátítottak el a gyerekek.
- Több iskolai egészségnap keretében volt lehetőség arra, hogy az „Értékek kontra erőszak” program egyes elemeit felhasználva elkezdődjön Pécsett, és vonzáskörzetében az értékekre való nevelés. Pécsen kívül Pécsvárad, Sásd, Gyöngyfa fiataljai is megfogalmazhatták saját személyes-, és közösségi értékeiket.
- A pécsi szakemberek több táborba is ellátogatnak a nyár folyamán, és alkalmazzák az egyes érték-közvetítői akciókat: Kreatív táborok Sikondán, BGYIÉF tábor Balatonfenyvesen, IKSZ tábor Sikondán, Rockmaraton.

A Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében Pécsett minden kedden 'Értékfoglalkozást' tartunk. A féléves tematika során a résztvevő 8 fiatallal a család, média, barátok, iskola, tolerancia, jövő kérdéseit boncolgatjuk.
 
Bánki Donát Általános Iskolában fut egy foglalkozássorozat, amelyek során osztályfőnöki órák keretein belül boncolgatunk hasonló témákat.


 

A program az Európai Bizottság Daphne III
programjának finanszírozásával valósul meg

Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft.| 7621 Pécs, Apáca u. 2/1.| Telefon: 72/211-134| e-mail: tetthely@tetthely.net

MarkCon 2008